A hímek színezete összetettebb, egyúttal élénkebb is, mint a nőstényeké fiatalkorukban. A kifejlett egyedek testének középső részén elhelyezkedő pikkelyeket kék vonal szegélyezi, míg a mellúszók tövénél keskeny, ferde kék/lila sáv nyúlik a has felé.
Ritka faj, lagúnák korallokban bővelkedő területein, és a tengerbe nyúló zátonyokon, azok védelmet nyújtó síkjain él. Gyakran látható párban. Tengerirózsákat, soksertéjű férgeket, oktokorallok (nyolcosztatú virágállatok) és kőkorallok polipjait fogyasztja.
Lagúnák és tengerbe nyúló zátonyok életközösségeinek fontos tagja. Kedveli a korallokban gazdag, tiszta vizű élőhelyeket. Bentopelágikus, vagyis a nyílt vizek fenék közeli zónáit kedveli.
Színe változatos: testének legnagyobb része világos narancssárga, ahol a csíkok pettysorozatokká szabdalódnak, kisebb része pedig majdnem teljesen lila.
Jellemző rá a nagy színbeli változatosság, és az eltérő földrajzi alkalmazkodásnak köszönhetően is számos formája elkülöníthető. Jellemző jegyei a két függőlegesen futó fehér sáv, melyek közül az egyik a szem mögött, a másik a végbélnyílás fölött látható.